Aréna koncertek

Aréna koncertek

Életműkoncertet ad Csepregi Éva az Arénában!

2023. április 28. - élménygyáros

csepregi.jpgÉletműkoncertet ad Csepregi Éva 2024. január 6-án a Papp László Budapest Sportarénában. A népszerű énekesnő estjére számos vendéget hív meg, köztük a Neoton Família Sztárjait.

"Többször léptem fel a Sportarénában a Neotonnal, szólóban azonban az első arénás nagykoncertem lesz. A zenekarral 1998-ban még a Budapest Sportcsarnokban játszottunk, majd 2005-ben már az Arénában, utoljára a Famíliával. Azóta Neoton Família Sztárjai néven dolgozunk, és ötször voltunk az Arénában, legutóbb tavaly" - idézi fel Éva, aki nagyon régóta tervezett egy ilyen nagyobb szabású szólókoncertet, aminek most, közelgő kerek születésnapja apropóján jött el az ideje.

Annak idején a Neoton Família mellett és később is több szólólemeze jelent meg itthon és külföldön egyaránt, dolgozott Bob Heatlie-vel, Végvári Ádámmal, és számos kiemelkedő dalszerzővel. Több, mint 50 országban lépett fel, köztük olyan rangos eseményeken is, mint a Yamaha International Song Festival, amelyet a Neotonnal 1983-ban meg is nyertek, illetve az 1988-as szöuli Olimpia megnyitója, ahol Mándoki Lászlóval adták elő az esemény hivatalos dalát, Korea címmel.

A két és félórásra tervezett koncert három tematikus részből fog állni, a Neoton Família Sztárjai külön blokkban lépnek színpadra Évával. Az énekesnőt ezen kívül egy ismert muzsikusokból álló zenekar kíséri, fia, a dobos-énekes Heatlie Dávid vezetésével, aki végig színpadon lesz, hiszen hosszú évek óta állandó tag a Neoton Família Sztárjaiban is. Vendégként színpadra lép még Szulák Andrea és Náray Erika, a hangszereléseket Deseő Balázs készíti, a koncertet Radnai Márk rendezi.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

"A nagyívű Életműkoncert alkalmából olyan dolgokat is szeretnék elénekelni, amiket nem, vagy csak nagyon ritkán szoktam, miközben persze előadjuk a kihagyhatatlan slágereket is, amilyen a Don Quijote, a Santa Maria, a Nyár van, a Holnap hajnalig vagy a 220 felett. Szeretnék néhány dolgot elmesélni a közönségnek, miközben archív képeket is bemutatunk a háttérben" - fűzte hozzá.

 

50 éves jubileumát ünnepli az EDDA!

eddamuvek.jpg2024-ben ötven éve lesz annak, hogy az ország egyik legismertebb rockzenekara az EDDA Művek megalakult és a rockzene szolgálatába állt. A Pataky Attila vezette legendás együttes e jeles alkalomból egy felejthetetlen és óriási bulira hív mindenkit 2024. március 9-én, a Papp László Budapest Sportarénába.

Az elmúlt évtizedek során több millió eladott album, generációkon átívelő megannyi sláger, megszámlálhatatlan koncert itthon és a határon túl, szakmai díjak és kitűntetések köthetők a nevükhöz. A magyar zene egyik örök érvényű, megkerülhetetlen szereplői lettek, pályafutásuk során keményen megküzdöttek ezért a státuszért. Lelkesedésük és munkásságuk a mai napig nem hagyott alább, a zenei palettán stabil helyet foglalnak el, a közönség szeretetével övezve.

2024. március 9-én a Budapest Arénában együtt lehetünk részesei a rocktörténelem egyik meghatározó pillanatának. Ez az este az EDDA Művek pályafutásának egyik jeles állomása lesz, ahol megidézik az elmúlt 50 év meghatározó pillanatait a „bakancsos” időktől napjainkig. Egy hatalmas rock-ünnep lesz az inkonikus zenekarral, mert „Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet”! 

JEGYÁRAK ÉS JEGYVÁSÁRLÁS ITT!

* Az időpont változtatás jogát fenntartják!

* Az előadás az időpontjában hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogatható.

 

26. alkalommal koncertezik a Margitszigeten Fenyő Miklós 2023-ban!

fenyo-nagy.jpeg
Fenyő Miklós a 60-as évektől a rock & roll elsőszámú, és utánozhatatlan hazai nagykövete. Mára már a budapesti nyári programok egyik kiemelkedő eseményének számít a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megrendezésre kerülő Fenyő koncert. 

Fenyő Miklós minden évben hihetetlenül forró hangulatú teltházas koncertjeivel ajándékozza meg a közönségét.  Már szinte hagyomány, hogy a koncertek minden alkalommal fantasztikus karneváli hangulatban érnek véget, ahol a közönség felállva táncol, rokizik az előadókkal együtt.

Fenyő Miklós koncertje 2023-ban ismét Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kerül megrendezésre.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Az idei koncert lesz immár a 26. Fenyő koncert lesz a Margitszigeten!

Ingyen megnézheted Azahriah Arénakoncertjét!

azahriah.jpegAzahriah Aréna koncertje óriási siker volt és persze teltház. A koncertre pályafutása legfontosabb szereplőit is meghívta. A következő budapesti koncertjére percek alatt elfogyott minden jegy és ahol csak fellép mindenhol gyorsan fogynak a jegyek!

Az Aréna koncertet azonban most azok is megnézhetik, akiknek nem jutott jegy, ugyanis felkerült a Youtbera. A teljes koncertet lentebb nézhetitek meg! Azoknak akik pedig élőben szeretnék látni itt a lista, hogy még melyik koncertekre találtok jegyeket?!

Turnéállomások:
2023. április 28. Sorpon, SopronFest (Jegyek és VIP jegyek itt!)
2023. július 7. Ráckeve, Duna-part Fesztivál (Jegyek és VIP jegyek itt! Napijegyből a péntekit kell venni!)
2023. augusztus 11. Miskolctapolca (Jegyek itt!)
2023. augusztus 24. Zamárdi, STRAND (Jegyek és VIP jegyek itt!)

Visszatér Budapestre 2023-ban az Il Volo!

volo.jpegAz Il Volo tagjai fiatal koruk ellenére már most roppant sikeres karrierrel büszkélkedhetnek. Youtube videóik több százmilliós megtekintést értek el, népszerűségük popsztárokét közelíti. Eddig négy stúdióalbumot jelentettek meg, és számtalan fellépésen, turnén vettek részt, de énekeltek az olasz Szenátusban az egykori olasz köztársasági elnök, valamint az oslói 2012-es Nobel-békedíj koncerten a norvég király jelenlétében is. 2014-ben elnyerték a Latin Billboard Zenei Díjátadón “Az év legjobb csapata” díjat a latin pop albumok kategóriában, emellett megkapták az 'El Pulso Social' díjat is. 2015-ben részt vettek a Sanremói Dalfesztiválon, amelyet nagy fölénnyel megnyertek. Pályafutásuk során együtt énekeltek többek között Barbara Streisanddal, Eros Ramazottival, Anastaciaval valamint Plácidó Domingóval is. Utóbbival 2016-ban közös lemezt is megjelentettek Notte Magica - A Tribute to the Three Tenors címmel, melyen a három tenor, Domingo, Pavarotti és Carreras munkássága előtt tisztelegnek az új generáció legsikeresebb énekeseiként.  

A klasszikus és pop-zene határait feszegető, világszerte népszerű három fiatal olasz énekes alkotta trió koncertjét a hazai közönség ismét élőben élvezheti.

Az Il Volo koncertje 2023. október 9-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül megrendezésre.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A Gianluca Ginoble (bariton), Piero Barone és Ignazio Boschetto (tenorok) alkotta együttes 2009-es megalapításakor az énekesek nem titkolt célja volt egy, a legendás Három Tenorhoz hasonló trió létrehozása. Mára az Il Volo – némileg újra gondolva az alapításkor megfogalmazott célt - sikerrel ötvözi a népszerű operák világát a könnyűzene elemeivel. Olyannyira, hogy az együttest a napjainkban nagy népszerűségnek örvendő crossover műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselőjeként tartják számon. Nem véletlenül, hiszen az ifjú énekesek bátran, ugyanakkor stílusosan, finom ízléssel alkotják meg a klasszikusokban gyökerező, ugyanakkor nagyon is mai zenei világukat. 

30 éves jubileumi koncertre készül az Arénában Ákos!

323571833_1900606993624651_6644567820281945563_n.jpegÁkos első szólólemeze, a Karcolatok pontosan harminc éve, 1993. március 23-án jelent meg.

A jubileumot 2023. december 16-án, szombaton nagyszabású előadással ünnepeljik a Papp László Budapest Arénában, ahol még soha korábban nem csináltak ültetett, akusztikus jellegű, több műfajt is felvonultató, három évtized munkáját átfogó produkciót.
A koncertre már elkezdték a jegyértékesítést! Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A ValMar interaktív koncertet ad a Red Bull Jukebox keretein belül Budapesten!

red-szinlap.jpegMagyarországra érkezik a Red Bull Jukebox, egy Budapesten még soha nem látott interaktív koncert, amelyet a közönség irányít. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad szezonnyitó eseményén, 2023. május 19-én este a Z-generáció kedvenc együttese, a VALMAR és meghívott meglepetésvendégeik lépnek színpadra.

A Red Bull Jukebox egyik nagy dobása, hogy az előadók – Magyarországon először Marics Peti és Valkusz Milán – szinte minden lépését a közönség irányítja. Az interaktivitás a koncerten különleges LED-karkötők segítségével történik, de számos kérdésben már előzetesen is szavazhatnak az érdeklődők. A VALMAR számai mellett feldolgozások, zenei műfajok és újrahangszerelések, valamint számos olyan izgalmas opció közül lehet majd választani, amelyek garantáltan rendhagyóvá és felejthetetlenné teszik az estét.

Bár sem Marics Peti, sem Valkusz Milán számára nem ismeretlen terep, hogy zenei műfajok és a legkülönbözőbb előadók dalai között brillírozzanak, a Red Bull Jukebox számukra is tartogat kihívásokat.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Marics Peti és Valkusz Milán 2018-ban alapították meg a VALMAR duót és még ebben az évben meg is jelent debütáló kislemezük. Első nagyobb áttörésük a Manuellel és Bruno x Spacc közreműködésével készült ’Visz a vérem’, ami mára 10 milliós megtekintés felett jár. 2022-ben jelent meg a VALMAR eddigi legnagyobb slágere, a Szikora Róberttel közösen készített ’Úristen’, ami kevesebb, mint egy hónap alatt átlépte a 6 milliós megtekintést és egy egész országgal ismertette meg a srácok nevét. Ugyan csak 2022-ben, az ’Éget a nap’ kislemezükért Fonogram díjat nyertek ’Az év felvétele’ a kategóriában. A Red Bull Jukebox egy teljesen új terep lesz a srácok számára, viszont biztosak vagyunk abban, hogy elképesztő profizmussal állnak majd a feladat elé és egy remek koncertet visznek színpadra.

A Super Mariótól Zeldáig a legjobb gamer zenék szólnak az MVM Domeban!

gamer-symphony-2023-original-208722.pngPokémon, Super Mario World, Skyward, Warcraft, Donkey Kong, Zelda, Halo, Dragon Age, Outlander, Kingdom Hearts, Assassin és még sorolhatnánk azokat a karaktereket és játékokat mitöbb zenéket, amiket az Y és a Z generáció már jól ismer, hiszen ezen nőttek fel. 

Lenyűgöző látvány, lebilincselő történet, epikus zene: a modern videojáték ma már igazi mestermű, ami sokszor egymástól távoli tudományágak képviselői precíz és összehangolt munkájának eredménye. Ebbe a varázslatos világba invitáljuk önöket Gamer Symphony elnevezésű hangversenyünkön, ahol a legnépszerűbb, mára már kultikussá vált korai videojáték zenék mellett a mai, ikonikus zenék is felcsendülnek, pazar, az eredeti videojátékok hangulatát idéző látvánnyal, táncprodukcióval.

A Budafoki Dohnányi Zenekar Gamer Symphony koncertjén 2023. május 13-án Budapesten az MVM DOME-ban a legjobb válogatás várja a közönséget.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Vezényel:
Hollerung Gábor 

Megvan az új dátum! 2023-ban pótolja elmaradt budapesti koncertjét Tom Jones!

tom-jones-banner2.jpg

Maga a legenda, maga a mítosz! A 83 éves zenei zseni, aki jobb, mint valaha.

Aki úgy énekel, hogy lecsukod a két szemed, hallgatod, hallgatod, s minden megszűnik körülötted. Ez egy új világ, Tom Jones világa. A hang és a zene világa. Lassan 60 éve. Az állandóság, mely kiteljesít. Surrounded By Time. Az új album, mely hosszú évekkel előzi meg a korát. A búcsú. Mint, aki nagyon hosszú útra indul, s nem tér vissza sose. S a régi dalok. Delilah, Sexbomb, Kiss. Mindegyik újra hangszerelve, újra értelmezve. Mert körülzár az idő. Mert lejárt az idő.

Az idén 83 éves Tom Jones még mindig kirobbanó formában van, pedig néhány éve még ezt nyilatkozta: „Tudod, pár éve nem voltam olyan jól. Amikor kijöttem a kórházból, meglátogattam az orvost, aki azt mondta, hogy az életkoromat figyelembe véve ideje lassítani. Na ez olyan volt, mint egy vörös rongy a bikának”

Sir Tom Jones egy élő legenda, számtalan rangos díj nyertese és elnyerte a világ legszexisebb férfija címet is. Karrierje több, mint 50 évvel ezelőtt kezdődött, s máig a közönség és a kritikusok kedvence. Több mint 100 milliós lemezeladással és 36 Top 40-es slágerrel büszkélkedhet az élete folyamán.

Néhány évvel ezelőtt 2020 júniusában Tom Jones lemezkiadója felvetette a 80. születésnapjának megünneplését. Ebben a korban már gyakran használják örökség szót – és ez esetben nem ok nélkül. Ha az „örökségről” és Tom Jonesról szeretnénk beszélni, nehéz eldönteni, hol kezdjük. Azok a dalok, mint példáula Whats New Pussycat, a Delilah, az If I Only Knew és a Sex Bomb, alig ölelik fel egy olyan zenei karrier egészét, amit Tom Jones neve fémjelez.

A 2021 áprilisában piacra került Sourrended by time album joggal nevezhető igazi örökségnek, hisz olyan dalok kerültek rá, melyek nagyrészét újra feldolgozták, vagy félretetté” és most Tom Jones elérte azt a kort, hogy méltóképpen elénekelje azokat.

Ezt a koncertet 2022 helyett a Tom Jones koncertet 2023. július 1-én, az új MVM DOME-ban tartják meg. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A kijevi koncertet cserélte fel a budapesti helyszínre. Június közepétől indul több mint 50 helyszínes koncert körútra Európába és Amerikába.

A SZERVEZŐK közleménye a 2022-ben törölt koncert kapcsán:
Tisztelt jegyvásárlók!

Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy Tom Jones budapesti, először július 12-re, majd augusztus 16-ra, az MVM DOME-ba meghirdetett koncertjét, a Művész menedzsmentje egy 2023. júniusi időpontra halasztotta. A pontos dátumot a művész menedzsment hamarosan közölni fogja.

A produkcióban részt vevő cégek intenzív tárgyalásokat folytatnak a részletkérdések tisztázása ügyében.

A jegyeket megvásárló közönség érdekei semmiképpen nem fognak sérülni.

A koncert pontos dátumának bejelentéséig a jegyértékesítés és az esetleges jegyvisszaváltás szünetel.

Őszintén sajnáljuk, hogy ez a helyzet rajtunk kívül álló és előre nem látott okok miatt kialakult.

Sir Tom Jones is bocsánatkérését küldi az okozott kellemetlenségért és nagyon várja a jövő nyári találkozást a magyar közönséggel. Egy közös ünnepet szeretne varázsolni 2023-as budapesti fellépésén.

dr. Besnyő László

ügyvezető

45 éves a Beatrice - Giga koncerttel ünnepel Nagy Feró

nagy-fero-45.jpegEGY HAMISÍTATLAN BABOS KENDŐS ROCK & ROLL SHOW AZ MVM DOME-ban.

2023. december 9-én Magyarországon egy SOHA NEM látott show-ra kerül sor. Az MVM DOME színpadán Nagyferó  és a BEATRICE egy nagyon különleges és látványos party keretében mutatja be az elmúlt 45 év slágereit amelyek meghatározták az életpályájukat. Azok a boldog szép napok, 8 óra munka , Támadás és megannyi slágert élőben újra átélhetjük az MVM Dome-ban, Budapesten.

A Nagy Feró és a Beatrice 45 koncert 2023. december 9-én az MVM Domeban kerül megrendezésre Budapesten. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A koncertre VIP jegyek is vásárolhatóak!

süti beállítások módosítása